018. Season finale

Jó régóta tartozok már ezzel a bejegyzéssel, kicsivel több mint két hete itthon vagyok már, és ez a bejegyzés még bőven az az előtti időkről fog szólni.

017. A város kincsei (1. rész)

Arra kérdésre, hogy pontosan mik is a város kincsei, sokféle választ hallhat az ember. A kisgyerekes turisták valószínűleg azt mondják majd, hogy a várromokat és a strandot nagyon szeretik az emberek, kicsit rosszabb idő esetén pedig el lehet látogatni a szomszédos falu állatsimogatójába. Sokan a tengerparti domb, a felvonó, és a tetején található camera obscura miatt látogatnak ide. De, ha az egyetemistákat kérdezi az ember, egészen biztos azt a választ kapja, hogy a város legelőnyösebb tulajdonása a 28 pub és szórakozóhely. A dombról, a felvonóról, és a camera obscuráról már írtam, egyszervalószínűleg a várromokról is fogok majd, de ennek a négy részes sorozatnak az éjszakai élet bemutatása a lényege. Arra az esetre, ha valaki esetleg errefelé látogatna, és én épp nem lennék elérhető, hogy elvigyem egy kocsmatúrára.

Régóta terveztem már írni egy hasonló bejegyzést, de sajnos még én sem jártam mindegyik helyen, meg nem is tudtam, hogy kezdjek hozzá. Szerencsére, két alkoholista lelkes számítástechnika hallgató fiú vette a fáradtságot, és év közben kipróbálták mindegyik helyet. És ha ez nem lenne elég, listát is írtak kalandjakról. Nekem ez pont kapóra jött, és nektek is, mert ezt a listát kiegészítve képekkel és a saját megjegyzéseimmel, most ti is elolvashatjátok a blogon.

Jó szórakozást hozzá!

016. A vizsgák meg a nyár

Miközben otthon tombolt a hurrikán (tornádó? vihar?) addig mi itt élveztük a szokatlan jóidőt. Bizony, Magyarország megfagyott, én pedig egyszer még le is égtem, miután a bandával kint döglöttünk a napon egy egész délutánon keresztül. Persze, mielőtt beköszöntött volna a hőség, és szabadon nyalhattuk volna a fagyit a tengerparton, az ember lányának túl kellett élnie két vizsgát is.

015. A Második

Hihetetlen, hogy úgy eltelt a második félév a suliból, hogy én nem írtam semmit ide. Egy árva betűt sem. Sokszor gondoltam rá, tényleg. Sokszor már majdnem neki is álltam, hogy akkor bizony írni fogok arról, mit adtam Alexnek szülinapjára ajándékot, hogy telt a Valentin-nap, úgy, hogy életemben először volt kivel ünnepelnem, hogyan maradtam le Luke szülinapi banzájáról, vagy, hogy milyen a Szent Patrik-nap, mikor igazi írekkel ünnepli az ember. Aztán, mindig arra gondoltam, hogy a fenébe is, vajon érdekli ez egyáltalán az embereket? Hiszen nem történik velem semmi érdekes. Nem járok a világ különféle egzotikus részein, egy eldugott kis walesi városban lakok, ahol a legnagyobb esemény az, ha kiönt a tenger.

Aztán néha rájövök valamire: sokan még tengert sem láttak testközelből. Nem jártak Walesben, és a bárányokkal teleszórt dombok látványa nem hétköznapi lenne számukra, hanem érdekesség. Talán még csak nem is hallottak olyanról, hogy valaki transznemű legyen, nekem pedig van egy nagyon jó barátom, aki által tudom, milyen az ő életük. Arról nem is beszélve, hogy mennyi éven keresztül olvastatok arról, ahogy különféle fiúk miatt szenvedtem (csak az amerikai blogon hány, meg hány fiúról volt szó, te jó ég), és most, hogy akad valaki, aki egy tündérbogár, és képes az éjszaka közepén átrohanni a fél egyetemen, mert aggódik miattam, még csak nem is írok arról, mi van vele.

Nem tudom mennyire fogok jövőre (mármint a következő suliévben) többet írni. Talán semennyire. Majd meglátjuk. Addig is, íme egy rövidke (?) összefoglaló arról, mi történt velem január óta, több pontra szedve.

014. Lépésről lépésre (1. rész)

Lassan már három hónapja nem adtam semmiféle életjelet magamról (legalábbis azok számára, akik nem követik a blog Facebook-oldalát). és most sem készülök rendes, élménybeszámolós bejegyzéssel jelentkezni. Legalábbis egyelőre. Hamarosan érkezik egy, vagy akár több félév-beszámoló bejegyzés, tele olyan dolgokkal, mint.... felkészültetek... normális, vállalható képekkel Alexről és rólam. Meg azzal, hogyan törtünk be egyszer véletlenül egy öreg néni hátsó kertjébe. 

Egyelőre azonban következzen egy kis képes beszámoló arról, hogyan jutunk el a könyvtárból a szobámba. Miért? Mert biztos vannak páran, akiket érdekel, hogy néz ki itt a campus, és hogy kapcsolódnak egymáshoz az épületek. Mondjuk, lehet egyedül anyut érdekli, ő meg már járt itt, de nem baj. Ha lesz kedvem hamarosan újabb érdekfeszítő riportok készülnek ebben a témában, például: hogyan lehet jutni a nemzetközi politikai épületig, vagy a tengerpartig. (Utóbbira lehet várni kell májusig, attól függ, mennyire lesz kedvem holnap sétálni.)

Egyelőre viszont következzen: Lépésről lépésre: Hugh Owen - Rosser E