012. So 2013

Hű, megint micsoda év! Ha belegondolok, hogy tavaly valamikor ilyenkor már New Yorkot jártuk Miguel barátnőmmel, most pedig holnapután a világ legaranyosabb walesi kis városkájába készülök visszamenni, sokkal nagyobb örömmel, mintha New Yorkba utazhatnék... nem semmi, mennyi minden történhet az emberrel 12 hónap leforgása alatt.

Júniusig még Amerikában voltam. Amit igazán élveztem, bár a vége felé, már egyre kevésbé, és főleg a szabad szombat délutánok tartották bennem a lelket, amit Csillával a Tyson's Corner bevásárlóközpontban töltöttünk. Bár még mindig nagyon hiányoznak a gyerekek, és sokszor gondolok rá, mi lehet velük, hogy érezhetik magukat, az őrület után, ami számukra volt az év első fele, örülök, hogy már nem vagyok ott. Amerika hiányzik, persze. De főleg csak a mókás része, természetesen.

011. Boldog karácsonyt, kedves olvasótábor!

Mostanra már biztos a legtöbb emberhez megjött a Jézuska, (vagy vár még a Mikulásra, ha éppen egy olyan országban van), és morgolódik amiatt, hogy idén nem lesz Reszkessetek, betörők! a tévében. (Vagy éppen azt nézi, ha egy olyan országban van, ahol adják.)

Remélem, mindenki nagyon jól érzi magát, azok is, akik valami ok folytán éppen távol töltik szeretteiktől az ünnepeket (mint ahogy én tettem két évig). Egy kis apróság mindig akad, ami felvidíthatja az embert. Ez pedig tökéletes alkalom is arra, hogy egyben boldog szülinapot is kívánjak az én (második) legféltettebb kincsemnek, (második) leghűségesebb társamnak, és annak, aki segített átvészelni a tavalyi karácsonyt. Freddie. Drága Freddie-m, boldog szülinapot neked, remélem még te is emlékszel, ahogy tavaly ezen az estén sokáig fent maradtunk együtt, hogy egy frissen letöltött alkalmazással tökéletesítsük a Jurassic Park főcímzenéjének előadását zongorán. Szeretlek, Freddie!

a kép tavalyi, de az érzéseim változatlanok. a hajam is.

(Az első legféltettebb kincsem és leghűségesebb társam, természetesen, Maci. Vagy a Malac, ahogy anyuék hívják.)

001. Shall we begin?

Újabb blog, újabb bemutatkozás. Bár azok számára, akik nem tudják, ki vagyok, ez a legelső bemutatkozás. A többiek pedig átugorhatják ezt a részt, bár akár ők is felfrissíthetik a memóriájukat.

A nevem Bebe. Az a történet szempontjából most teljesen lényegtelen, hány éves vagyok, az emberek általában tizennyolcnak hisznek, ami igazán jó dolog, mert annyi idős már rég elmúltam. Ebből a pár össze-vissza sorból ez talán nem derül ki, de szeretek írni. Annyira, hogy az elmúlt három évben folyamatosan dokumentáltam az életem különféle blogokon keresztül, és még mindig nem untam meg. Illetve, ha abbahagynám, anyukám megkeresne a világ legtávolabbi zugában is, és kitekerné a nyakam.