018. Season finale

Jó régóta tartozok már ezzel a bejegyzéssel, kicsivel több mint két hete itthon vagyok már, és ez a bejegyzés még bőven az az előtti időkről fog szólni.

016. A vizsgák meg a nyár

Miközben otthon tombolt a hurrikán (tornádó? vihar?) addig mi itt élveztük a szokatlan jóidőt. Bizony, Magyarország megfagyott, én pedig egyszer még le is égtem, miután a bandával kint döglöttünk a napon egy egész délutánon keresztül. Persze, mielőtt beköszöntött volna a hőség, és szabadon nyalhattuk volna a fagyit a tengerparton, az ember lányának túl kellett élnie két vizsgát is.

015. A Második

Hihetetlen, hogy úgy eltelt a második félév a suliból, hogy én nem írtam semmit ide. Egy árva betűt sem. Sokszor gondoltam rá, tényleg. Sokszor már majdnem neki is álltam, hogy akkor bizony írni fogok arról, mit adtam Alexnek szülinapjára ajándékot, hogy telt a Valentin-nap, úgy, hogy életemben először volt kivel ünnepelnem, hogyan maradtam le Luke szülinapi banzájáról, vagy, hogy milyen a Szent Patrik-nap, mikor igazi írekkel ünnepli az ember. Aztán, mindig arra gondoltam, hogy a fenébe is, vajon érdekli ez egyáltalán az embereket? Hiszen nem történik velem semmi érdekes. Nem járok a világ különféle egzotikus részein, egy eldugott kis walesi városban lakok, ahol a legnagyobb esemény az, ha kiönt a tenger.

Aztán néha rájövök valamire: sokan még tengert sem láttak testközelből. Nem jártak Walesben, és a bárányokkal teleszórt dombok látványa nem hétköznapi lenne számukra, hanem érdekesség. Talán még csak nem is hallottak olyanról, hogy valaki transznemű legyen, nekem pedig van egy nagyon jó barátom, aki által tudom, milyen az ő életük. Arról nem is beszélve, hogy mennyi éven keresztül olvastatok arról, ahogy különféle fiúk miatt szenvedtem (csak az amerikai blogon hány, meg hány fiúról volt szó, te jó ég), és most, hogy akad valaki, aki egy tündérbogár, és képes az éjszaka közepén átrohanni a fél egyetemen, mert aggódik miattam, még csak nem is írok arról, mi van vele.

Nem tudom mennyire fogok jövőre (mármint a következő suliévben) többet írni. Talán semennyire. Majd meglátjuk. Addig is, íme egy rövidke (?) összefoglaló arról, mi történt velem január óta, több pontra szedve.

008. Nem csak játék és mese

Október végével nem csak a hideg és a szokásosnál is több eső köszöntött be hozzánk, de bizony a különféle beadandó esszékkel járó para is. November 4. és 18. között három darab 2500 szavas beadandót kellett megírnunk, amivel nem lett volna semmi gond, ha az ember elkezd rájuk készülni időben. Már a suli első heteiben kivesz a könyvtárból pár könyvet és elkezd jegyzetelni belőlük, hogy aztán szép fokozatosan elkezdje írni az esszéjét is, minden hétre egy kicsit hagyva, de tudjuk, hogy egyetemistáknál nem egészen így működik az ilyesmi. Én az egyiknél a leadás határideje előtt egy nappal találtam ki a téma tökéletes megvalósítását, a legutóbbin pedig hajnali négyig dolgoztam, a leadás napján, mert előtte a hétvégét Londonban töltöttem. Nem én vagyok az egyetlen, tudom, hogy mindenki utolsó pillanatra tartogatta a megírást, azt hiszem mindannyian egyformán lusta disznók vagyunk.

Ezekbe a kis dobozokba kell leadni a kész esszéket

006. Alex

Még a legelső héten történt, amikor még nem voltam rutinos a Végzet Dombjának megmászásában, hogy amint a tetejére értem, meg kellett pihennem egy kicsit a padon, hogy folytathassam utam a kolesz felé. Pár percnyi pihegés, és álmodozás után, miszerint valaki másnapra felszerel egy felfelé tartó mozgólépcsőt, indultam tovább. A ház előtt összefutottam egy csapatnyi fiúval, köztük Luke-kal is, aki próbált kedvesen beszélgetni velem, de én levegőt is alig bírtam venni, sűrű bocsánatkérések közepette inkább bevonszoltam magam a szobámba.

Aznap este lacrossa-bulira mentem volna, bár erről már írtam egy korábbi bejegyzésben. A lényeg, ha pár perccel előbb érkezek, nem késem le a találkozót a lacrosse-os lányokkal, és nem futok ismét össze Luke-kal a ház előtt, kiegészülve Alexszel, aki még a feketére kihúzott szem, és feketére festett körmök ellenére is nagyon-nagyon tetszett.

Arról is írtam már, hogy azon az éjszakán Luke talált egy fiút, Tomot, a tengerparton magányosan sétálni, és amíg ő elment, hogy megbeszélje vele az élet nagy kérdéseit, mi kettesben maradtunk Alexszel. Illetve hármasban, ha beleszámoljuk a fél üveg bort is, amit aztán sikeresen elfogyasztottunk. 

Arról azonban már nem írtam, hogy Alex annyira kedves és aranyos és tüneményes és egész egyszerűen csak jó embernek tűnt, ráadásul továbbra is ott volt a feketére festett szemek és fekete rúzs dolog, hogy én azonnal azt hittem, meleg. Aztán a bulihelyen később még egy fiú is megpróbált flörtölni vele, és ugyan vetett rám egy segélykérő pillantást, én azt hittem azért van, mert az a fiú pont nem tetszik neki. (Tényleg csúnya is volt, az igaz.)

004. Mindenki túlélte az első hetet

Persze, nem volt túl nehéz dolgunk, mert az első hét az úgynevezett Freshers Week volt, ami azt jelentette, hogy rengeteg programot, ismerkedős estet, bulit és hasonló dolgokat rendezett az egyetem nekünk. Voltak komoly részei is, nyilván, ide tartozik például a regisztráció. Ami a Neptunon edzett embereknek, vagyis nekem is, olyan, akár egy csoda. Leültem a néni elé, megmondtam mi a nevem, és mit tanulok, ő beregisztrált, hazaérkeztem, felvettem az óráim, szintén nagyjából két perc alatt, és voilá, minden meg is van oldva. Idegeskedés, hajtépés és agyfaszok nélkül.

Igazából annyi minden történt, hogy úgy érzem, mintha nem egy hete, hanem már egy hónapja itt lennék, de megpróbálok összeszedni mindent, ami történt. A tegnap esti két pohárnyi Halálcsillag nevű alkoholmentes üdítőitalnak, és hatásainak hála, lehet nem is lesz ez annyira egyszerű, mint én azt gondolom.