012. So 2013

Hű, megint micsoda év! Ha belegondolok, hogy tavaly valamikor ilyenkor már New Yorkot jártuk Miguel barátnőmmel, most pedig holnapután a világ legaranyosabb walesi kis városkájába készülök visszamenni, sokkal nagyobb örömmel, mintha New Yorkba utazhatnék... nem semmi, mennyi minden történhet az emberrel 12 hónap leforgása alatt.

Júniusig még Amerikában voltam. Amit igazán élveztem, bár a vége felé, már egyre kevésbé, és főleg a szabad szombat délutánok tartották bennem a lelket, amit Csillával a Tyson's Corner bevásárlóközpontban töltöttünk. Bár még mindig nagyon hiányoznak a gyerekek, és sokszor gondolok rá, mi lehet velük, hogy érezhetik magukat, az őrület után, ami számukra volt az év első fele, örülök, hogy már nem vagyok ott. Amerika hiányzik, persze. De főleg csak a mókás része, természetesen.

011. Boldog karácsonyt, kedves olvasótábor!

Mostanra már biztos a legtöbb emberhez megjött a Jézuska, (vagy vár még a Mikulásra, ha éppen egy olyan országban van), és morgolódik amiatt, hogy idén nem lesz Reszkessetek, betörők! a tévében. (Vagy éppen azt nézi, ha egy olyan országban van, ahol adják.)

Remélem, mindenki nagyon jól érzi magát, azok is, akik valami ok folytán éppen távol töltik szeretteiktől az ünnepeket (mint ahogy én tettem két évig). Egy kis apróság mindig akad, ami felvidíthatja az embert. Ez pedig tökéletes alkalom is arra, hogy egyben boldog szülinapot is kívánjak az én (második) legféltettebb kincsemnek, (második) leghűségesebb társamnak, és annak, aki segített átvészelni a tavalyi karácsonyt. Freddie. Drága Freddie-m, boldog szülinapot neked, remélem még te is emlékszel, ahogy tavaly ezen az estén sokáig fent maradtunk együtt, hogy egy frissen letöltött alkalmazással tökéletesítsük a Jurassic Park főcímzenéjének előadását zongorán. Szeretlek, Freddie!

a kép tavalyi, de az érzéseim változatlanok. a hajam is.

(Az első legféltettebb kincsem és leghűségesebb társam, természetesen, Maci. Vagy a Malac, ahogy anyuék hívják.)

010. Ki szeretne ajándékokat?

Ugyanis miközben én a félév utolsó esszéjén dolgozok (és élvezem minden pillanatát, mert a feminizmus a témája, és már 5 oldalnál tartok), addig a blog Facebook-oldalán éppen egy nagyon mókás karácsonyi játék folyik. Oké, annyira nem mókás, mert csupán meg kell találni az alábbi képet az oldalon és like-olni, meg megosztani, szóval semmiben sem különbözik az átlag Facebook-játéktól, de az ajándékokért megéri:

Nagyon sajnálom, ha valakinek nincs Facebookja, és nagyon szeretne részt venni ebben, ígérem a következő játékot majd úgy intézem, hogy a blogon keresztül is lehessen játszani. Akinek van Facebookja, nyomás és tessék harcolni a csomagért! (Vagy ne, nekem úgyis jó.)

Egyelőre én most visszatérek az esszémhez, aztán hamarosan érkezek egy hosszabb bejegyzéssel is. Valószínűleg otthonról, mert csütörtökön hazautazok a szünetre! Hihetetlen, milyen gyorsan eltelt ez az első félév, mintha csak egy hete kezdődött volna...

009. Krízis

Amellett, hogy sehol máshol nem lehet kimondottan hírszerzést tanulni, még egy oka volt annak, hogy szerettem volna erre az egyetemre járni, az pedig nem más, mint a krízisjáték. Minden évben megrendezni a nemzetközi politikai kar, két nap, a semmi közepén, egy állítólag szellemjárta, Agatha Christie regénybe is beillő házikóban, ahol különféle csapatokra osztva megpróbálnak a diákok megoldani egy kitalált nemzetközi vészhelyzetet. Vannak, akik a médiát képviselik, mások a hírszerző ügynökségek, és vannak rossz fiúk is.