005. Szorgos hétköznapok

A blog látogatottsága lassan a nullához közelít, mindenki nyaggat, hogy írjak már új bejegyzést, mert annyi minden történik velem, ami érdekelhet másokat, én pedig folyamatosan csak azt hajtogatom, hogy majd, majd, majd...

Nem is próbálkozok azzal, hogy bepótoljam leírni, ami eddig történt, mert egyrészt nagyon hosszú lenne, másrészt talán annyira nem is érdekes. Az első heti gólya-móka után hivatalosan is megkezdődött a tanítás két hete, egyelőre még csak előadásokkal. Három darab tárgyunk van, ami nem tűnik soknak, hiszen otthon az egyetemen volt vagy nyolc kapásból első félévben, de ha azt vesszük, hogy mindegyikre novemberig be kell adni egy 2500 szavas esszét (illetve az egyikre még egy 3000 szavasat is decemberig) és minden órára 30 oldalas anyagokból kell felkészülni, akkor annyira nem is olyan kevés az a három tárgy. 

Egyelőre még csak az alapozás folyik, vagyis a hírszerzéshez semmi közünk, de van helyette "Politika a két világháború idején", "Bevezetés a nemzetközi politikába" és valami, amit "Politikai elméletek"-nek fordítanék, mert olyan irányzatokról van szó, mint a liberalizmus, marxizmus és legfontosabb, a feminizmus. Azt hiszem az utolsó a kedvencem, nem csak azért, mert a két világháborúról szóló órán olyanokat mondanak el, amit már ötvenszer átvettünk különféle iskolákban, a bevezetés a nemzetközi politikába, meg érdekes lenne, de a bácsinak, aki az előadást tartja, olyan kellemes, elálmosító hangja van, hogy mindenki elkezd bóbiskolni egy idő után. Az öreg aztán folyamatosan felemeli a hangját, mikor valami fontos információhoz érkezik, és olyankor mind a 150-en egyszerre kapjuk fel fejünket, és bambulunk el ismét, pár perc után.

Nem tudom, ki ez a srác, és miért nézett pont hátra, de tessék, itt az egyik előadóterem és egy random Szőke Herceg

Ó, és ez valami, ami nagyon szimpatikus a magyar egyetemes rendszerrel szemben. Régen voltam már én már a Pázmányon, de arra emlékszem, hogy borzalmasan nagyon hosszúak és unalmasak voltak az órák, és mikor kezdett mindenki látványos unatkozásba? Pontosan, valahol akkor, mikor egy órája tartott az előadás. Mennyivel szimpatikusabb az, hogy hetente többször, de rövidebb órákat kapunk, illetve még egy szemináriumot, ahol tényleg azon van a hangsúly, hogy mi beszéljük ki az adott témát, ne pedig az oktatók hallgathassák a saját hangjukat még egyszer, ha az előadáson nem lett volna elég. Főleg, mivel a szemináriumokat nem is ők, hanem mesterképzéses diákok tartják.

Egyikük, Matthew, aki a két világháborús tutor, Haribót osztogat nekünk, valahányszor valaki valami különösen jó választ ad egy kérdésre (és az iskolai kviddics-csapatban is játszik). Én mivel továbbra is inkább csendben maradok, mert félek, hogy amit mondanék óriási hülyeség lenne, még egy csomag cukrot sem kaptam, de célom, hogy a félév végéig begyűjtsek legalább egyet, és kitehessem a zacskóját a falamra, mintha valami medál lenne.

A legjobb gyakorlatos tutor mindenképp Karolien, a német lány, aki csendesnek és visszahúzódónak néz ki, de valahányszor Dan, egy nagy darab srác, rengeteg idióta véleménnyel, kinyitja a száját, hogy hülyeségeket mondjon ("Túl sokszor hallottam már ma a liberalizmus szót...") egyetlen jól irányzott kérdéssel képes megszorongatni a tökeit és befogni a száját egyszerre. Azt hiszem, hozzá fogok menni segítségért a feminizmusról szóló esszém megírásakor. 

Talán azért is tetszik ennyire a dolog, mert a tanárok (professzorok?) nagyon emberiek tudnak lenni. A két világháborút tanító pasas, például valahányszor e-mailt küld nekünk az órával kapcsolatoban, úgy írja alá levelét, hogy "Sok szeretettel: Huw", ami a keresztneve. Nem része a tananyagnak, de a hét elején megkért egy könyvtáros nénit, mutassa meg nekünk, hogy működik az online katalógus, ahol könyveket, cikkeket, vagy egész újságokat tudunk elolvasni, illetve lefoglaltatni magunknak a könyvtárban. Egy másik Huw (nem tudom, ez biztos valami nagyon ősi walesi név lehet), akivel pénteken reggel 9-kor van óránk, mindig megjegyzi, hogy nahát, milyen kevesen vagyunk, neki is kínszenvedés ilyenkor felkelni, és csodálja mindenkinek a lelki erejét, aki képes megjelenni. 

Három hete vagyok itt, de jobban élvezem, mint az egy évet a Pázmányon összesen. Persze, ez akár még változhat is, de nem szeretném, hogy változzon, mert jó itt. 

Ígérem, hamarosan (nem, nem két hét múlva) érkezik egy érdekesebb bejegyzés az olyan dolgokról, amiknek semmi közük a tanórákhoz, de gondoltam talán ez is érdekes lehet, főleg, ha valaki szintén olyan őrült dolgon gondolkodna, hogy ide jelentkezik egyetemre.