2014. május 29., csütörtök

017. A város kincsei (1. rész)

Arra kérdésre, hogy pontosan mik is a város kincsei, sokféle választ hallhat az ember. A kisgyerekes turisták valószínűleg azt mondják majd, hogy a várromokat és a strandot nagyon szeretik az emberek, kicsit rosszabb idő esetén pedig el lehet látogatni a szomszédos falu állatsimogatójába. Sokan a tengerparti domb, a felvonó, és a tetején található camera obscura miatt látogatnak ide. De, ha az egyetemistákat kérdezi az ember, egészen biztos azt a választ kapja, hogy a város legelőnyösebb tulajdonása a 28 pub és szórakozóhely. A dombról, a felvonóról, és a camera obscuráról már írtam, egyszervalószínűleg a várromokról is fogok majd, de ennek a négy részes sorozatnak az éjszakai élet bemutatása a lényege. Arra az esetre, ha valaki esetleg errefelé látogatna, és én épp nem lennék elérhető, hogy elvigyem egy kocsmatúrára.
Régóta terveztem már írni egy hasonló bejegyzést, de sajnos még én sem jártam mindegyik helyen, meg nem is tudtam, hogy kezdjek hozzá. Szerencsére, két alkoholista lelkes számítástechnika hallgató fiú vette a fáradtságot, és év közben kipróbálták mindegyik helyet. És ha ez nem lenne elég, listát is írtak kalandjakról. Nekem ez pont kapóra jött, és nektek is, mert ezt a listát kiegészítve képekkel és a saját megjegyzéseimmel, most ti is elolvashatjátok a blogon.
Jó szórakozást hozzá!




ABER VAULTS


J: Nemrég voltunk itt, nagyon jól éreztük magunkat, és beismerem, rosszul mértük fel egy előző látogatásunk alkalmával. Ugyan a hely kicsit, de nyílik egy hátsó helyiség is, ami sokat javít rajta. 1 fontért lehet Jagerbomb-ot kapni, ami ráadásul a legjobb egész Aberben. TÜNÉS INNEN MILL, ÉLJEN AZ ABER VAULTS. De komolyan, a pub hangulatos, az italok finomak. Steve és Chris remek fickók. Próbáljátok ki, és higgyétek el, azonnal beleszerettek a helybe. Én egész biztos megtaláltam a kiindulási pontot egy jó kocsmatúrához. Ó, és van egy újdonság is, ha szerdán veszel egy korsó sört, ajándék hot dogot kapsz hozzá, ami elég jó kis akció. Az ötfontos Slamdunk is megéri az árát, amit másképp biztos vodkára költöttél volna.

A: Annak ellenére, hogy régebben másképp gondoltuk, most már ez az egyik kedvenc kocsmánk. Jagermeister helyett Messer Schmit-et szolgálnak fel, ami olcsóbb, és sokkan jobban is szeretik (köztük én is). Ugyan nem olyan erős, mint a Jager (22 fokos a 35 helyett), amit érdemes megjegyezni. A legtöbb ital viszonylag olcsó, a dekor kellemes, a biliárd asztal jó, a személyzet kedves, és két kutya az egyik legkedvesebb kocsmává teszik Aberben. 

B: Nem voltam még itt, de Chris és Steve, akiket a srácok is említettek, az egyik kedvenc pubomnak a tulajdonosai, ami egy csodás hely, és nem tudom elképzelni, hogy ez másmilyen lenne. A két kutya, akiket említettek a világ legédesebb kutyusai, főleg Finn, aki még a legmozgalmasabb és hangosabb estéken is vígan járja a kocsmát, odabújik az emberekhez és büszkén elárasztja őket maszatos kutyapuszikkal. Chris ráadásul egy évig egyberészes pizsamát ("onesie"-kat) fog hordani, és ezzel pénzt gyűjt egy rákos betegeket segítő alapítvány részére. 

ACADEMY


J: Egy óriási, elhagyatott kápolna. Tökéletes lett volna, ha egy szórakozóhellyé alakítják, de ez nem történt meg, így csupán egy bár maradt nekünk, de micsoda bár ez! Én személy szerint az aberi éjszakák egyik koronaékszerének hívom, a Cambriannel és a Varsity-vel együtt. Óriási, egy oldalsó helyiséggel, három biliárd asztallal, és egy emeleti bárral (ami nem túl sokszor van nyitva, sajnos), ráadásul közel van a Yoko's-hoz és a Pierhez (a két táncikálós helyhez - Bebe), szóval nagyon sok embernek ez az utolsó megálló a kocsmatúrák folyamán, azelőtt, hogy elmennének táncolni. Ugyanakkor, az egyik legnagyobb hátránya, hogy előbb-utóbb mindenki ide tömörül, szóval sok szerencsét ahhoz, hogy megpróbálj beszélgetni, miközben melletted egy csapatni rögbi játékos üvölt artikulátlanul valamiért. Sosem volt még nagyobb gond a kiszolgálás sebességével, vagy minőségével, ami nem mondható el például a Varsity-ről.

A: Az Academy egyike azoknak a helyeknek, amik különbözőek, attól függően, hogy mikor és melyik nap mész oda. A kanapék, a flipperek, és a biliárd asztalok jó kis hellyé teszik, ha elég korán érsz oda, de este 10-11 körül már majdhogynem elviselhetetlen. A jól megszokott sörök/ciderek kicsit drágábbak, mint a többi helyen. De lehet abszint felestkapni. Próbáld ki, ha tele van a pénztárcád, aztán soha többet, mert nem éri meg az árát. A legfelkapottabb ital a Vodka 3 vagy 4, de nagyon sokféle koktélból és egyéb kevert italból is lehet választani. A pletykák szerint finom ebédet is lehet kapni, de én főleg vodka felesekkel és rossz döntésekkel táplálkozok.
A legjobb italok: Vodka 3 (három vodka feles, és egy Red Bull) valamint a két fontos vodka slushie.

B: Ó, azok a vodka slushie-k. Isteniek! Nem tudom, mi van bennük, de világoskék színük van, és alig lehet érezni benne a vodkát. Csak miután felállsz az asztaltól, és úgy érzed, hogy te jó ég, berúgtál egy egyszerű jégkásától! A srácoknak igazuk van abban, hogy a hely nagyon hangos lesz este 11 felé, és sajnos ez pár sportklub törzshelye, ami azt jelenti, hogy agyatlan bunkóktól lesz hangos. Mondjuk este 11 felé ez már senkit nem érdekel, inkább mindenki csatlakozik az ordítozáshoz. Ráadásul sokkal szebb is lehetne, mint amilyen. Nem használják ki eléggé az épület templomságát.

ANGEL

J: Ó, a fekete báránya az aberi kocsmáknak, vagy ahogy én hívom "az a koszos gonoszok által látogatott bár a Shrek 2-ből". Csak úgy árad belőle a gonoszság (még a cégért is ellopa valaki), de valószínűleg mégis itt fogsz kikötni hajnali négykor, mert egyike azoknak a helyeknek, amik hajnali ötig nyitva tartanak. Imádhatod, vagy utálhatod, igaz a legtöbben imádják utálni és utálják imádni. Nagyon alter, tele érdekes emberekkel és fura személyiségekkel, olyanokkal, akik perceken belül tudnak valamiféle drogot keríteni neked, és diákokkal, akik még hajnali négykor is hevesen vedelnek, mint jómagam is. Úgy értem, persze, néhanapján egy öreg fószer fürdőköpenyben megpróbál beszervezni egy szektába az Angel előtt. A RocSoc törzshelye (az egyetem Rock klubja - Bebe), csak hogy tudd miféle hangulata számíts odabent. A hátsó helyiségben néha különféle zenekarok lépnek fel, ami kellemes változás a Yoko's seggfej zenéi, a Pier unalmas zenéi, és a diákönkormányzat még unalmasabb zenéi után. Személy szerint, én szeretek betérni az Angelbe egy klasszikus whiskey-kólára, cigire és egy nyugis beszélgetésre, miután vége az estének. De mindenre, ami szent és sérthetetlen, kerüljétek a vécéket! Nem is tudnám őket jellemezni.

A: Senki nem jár az Angelbe, csak kikötnek ott. Egy kör az Angelben annak a jele, hogy egy jól sikerült estén vagy túl. Sötét, és drága, de azért élvezhető. A trükkje az egésznek az, hogy elég sokat kell innod ahhoz, hogy ne érdekeljen, hol vagy. Találkoztam már pár fura emberrel itt, az előzőleg már említett fürdőköpenyes fazonnal, meg egy nővel is, aki bármiféle magyarázat nélkül egyszer a kezembe nyomott tíz fontot. Ha azt hiszed, láttál igazán részeg embereket a Yoko's-ban, vagy a Pierben, várj, amíg meglátogatod az Angelt. Az a fajta pub, ahol valaki aprót tartva a kezében, kissé már összemosva a szavakat megkérdezi, mennyi alkoholt vehet a pénzéből, és mégis kiszolgálják. Olyan részegre inni magad, hogy csak annyit tudsz mondani, hogy "spagetti" normálisnak számít itt. Páran azt mondják, sokszor törnek ki verekedések, de én még egyet sem láttam. A hátsó helyiség érdekes, de sokszor próbál diszkóként funkcionálni, ami nagyon nem megy neki. Van padló, meg zene, meg bár és annyi. A mondák szerint a RocSoc szokott itt gyülekezni, de a RocSoc nem arról híres, hogy túl sokan mennének a találkozókra. Összességében, utolsó italokhoz tökéletes, de vannak nála sokkal jobb helyek is. 

J: Ó, és a szláv esték! Te jóságos ég, a szláv esték a legjobbak, és ezt egy depressziós lengyel mondja, aki utálja önmagát! És nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire a jó a whiskey-kólájuk, de lehet csak azért mondom ezt, mert a whiskey-kóla a gyengém.

B: Hmm. Soha nem voltam még az Angelben, de a fürdőköpenyes fazonnal én is találkoztam már, és egyszer egy srác próbált úgy tenni, mintha csupán semmiségekről társalognánk, de minden második mondata az volt, hogy "Akarsz füvet venni?". Nem akartam. Luke szereti, de főleg azért, mert valaki mindig meghívja valamire. Én a hírneve miatt eddig inkább távol maradtam tőle, csak olyankor ácsorgunk előtte pár percig a bandával, amíg Luke néha betéved, hogy megnézze ismer-e valakit odabent, iszik valamit, aztán megyünk is tovább. 


BELLE VUE ROYAL HOTEL

J: Ööö... micsoda hely. Elvileg szolgálnak fel alkoholt. Én még sosem voltam itt, és nem ismerek senkit, aki lett volna itt, ami azt jelenti, nem is érdemes beszélni róla. 
A: Nem érdemes vesződni vele. Ha tengerre nyíló kilátással szeretnél inni, menj az Inn On-ba. 
J: Vagy, ami még jobb, a Glengowerbe.

B: Nem tudom, ez miért van a listán, mert elsőrban hotel, ráadásul elég puccos is. Az étteremben mindig szépen felöltözött emberek esznek, főleg estefelé, hogy gyönyörködjenek a tengeri naplementében, miközben a drága ételeket eszik. Nem éppen diák-pénztárcának való hely. De nagyon szép, és ha egyszer lesz elég pénzem, majd szeretnék itt enni. 

BLACK LION

J: Os nad ydych yn gallu deall yr hyn yr wyf newydd ei ysgrifennu, mae'n debyg eich bod yn llawer uffern well eu byd yn aros i ffwrdd oddi wrth y Llew Du. Wedi'i leoli i'r dde gyferbyn y Nag Pen, mae'n lle sy'n gwneud y Fro yn edrych fel lle diogel meddal lle mae croeso i bawb. Nid wyf wedi bod i The Llew Du, dydw i ddim wir eisiau mynd i The Llew Du. Dyna i gyd.

A: A Black Lion nem a legmegfelelőbb hely azoknak, akik velszi idegenvezető nélkül érkeznek. Ezen kívül ittam már itt, és sok jó dolgot hallottam róla. Nagy a belmagasság, de fura a hely elrendezése nagyon (a biliárdasztalt egy sarokba nyomorították be). Ha bemész, rögtön azt hiszik majd, hogy velszi vagy, és velsziül kezdenek beszélni hozzád. Szerintem ez nagyon bájos, de minden nyelvről ezt gondolom, ami nem az angol. Kérd meg egy velszi barátod, hogy vigyen el ide egyszer!

J: Hasonlóan a Harley's-hoz itt is van kihívás, de ahelyett, hogy sokat innál, és megvárnád, hogy valaki beléd kössön, várd meg az Anglia vs. Wales rögbimeccset, sétálj be egy komplett angol mezben, arcfestéssel meg minden ilyesmivel együtt, és nézd meg meddig bírod ki anélkül, hogy valaki kiverné a fogad.

B: Bevallom, sosem voltam még itt, azért ismerem csak, mert a Nags Head-del szemben van, ami a törzshelyünk, és néha összekeveredik a két pub előtt cigiző társaság és beszélgetünk velük egy kicsit. Sajnos, mivel Alex olyan walesi, aki nagyon sokat nem tud velsziül, ezért nem hiszem, hogy mostanában el fogok látogatni ide. J. velszi leíárást direkt hagytam itt, aki Google fordítóval lefordjtja majd megérti miért.

CAMBRIAN


J: Így érzem magam, mikor besétálok a Cambrian-be: https://www.youtube.com/watch?v=fGx6K90TmCI

A: Népszerű első állomás a kocsmatúrák során. Nem rossz pub, kicsit rusztikus hangulattal, és jó kis biliárdasztallal, de biztos nem ezért fogsz idejönni. Fél Aberystwyth sem ezért jár ide. A Cambrian messze földön híres a koktéljairól. A férfias koktélokról. Eddig nem tudtam, hogy ilyesmi létezik egyáltalán, de igen, létezik. A leghíresebb a Death Star, amit kettesével szolgálnak fel. Nem tudnám felsorolni az összes összetevőjét, szerintem senki sem tudná. A Death Star olyan mint a kriptonit a gólyáknak. Viszonylag erősek és könnyű inni őket. Az első év végére már eléggé edzettnek kell lenned ahhoz, hogy egy vagy két Death Star meg se kottyanjon. Sokkal többféle italuk van, mint amit al tudnál képzelni - egy-egy minden kollégiumnak, klubnak, és jónéhány, amit soha nem fogsz kipróbálni. 11 körül hangos és tömve van emberekkel. Ó, és kaját is szolgálnak fel. Soha nem próbáltam, nem is fogom.

J: Az első év végére már eléggé edzettnek kell lenned ahhoz, hogy egy vagy két Death Star meg se kottyanjon. Kapd be, seggfej. Kedves olvasó, ne higgyj ezeknek a szavaknak. Ha megiszol három Death Start, egy kukába hányva fogod végezni, valami kis sikátorban, hogy aztán kidőlj mellette. Legalábbis ez történt... egy... hmm... barátommal. A Death Star finom, de inkább olyan bármi-is-legyen-az-alkohol-megfelelője-a-Stockholm-szindrómának módon. A 11 órási megjegyzéssel nem értenék egyet, mert mindig változik, hogy mennyien vannak. Lehet teljesen kihalt az egyik percben, de a következőben meg már annyian lehetnek, hogy öt percig kell a vécéhez sorban állnod, és elfelejtheted, hogy valaha is kiszolgálnak majd a pultnál. A személyzet nem rossz, de valószínűleg egy pár betanított majom is össze tudná állítani a Death Star koktélokat. Azt hiszem, ez az egyik kedvenc pubom Aberben, de csakis olyankor, ha nagyon le szeretnék részegedni. Van pár klub, amiknek a Cambrian a törzshelye, de általában még azt is nehéz hallani, amit a közvetlenül melletted ülő személy akar mondani. Javasolt gyorsan lehúzni a Death Start, és elmenni utána egy csendesebb helyre. Ne igyál Maci Lacit. Ha változatosságra vágysz, inkább próbált ki az Aber Snow-t. Ha ki akarod érdemelni a társaid becsületét, tanulj meg férfiként Death Star-t inni.

PLUSZ: HOGY IGYÁL DEATH STAR-T MINT EGY FÉRFI - a hivatalos etikett
- keress egy pajtit és rendeljetek magatoknak egyet-egyet
- ragadd meg a poharat, és idd meg húzóra, miközben végig mérgesen a partnered szemébe nézel
- az első, aki pislog, vagy máshová néz megérdemli a megaláztatást és gúnyt, ami rá vár. 20-25 másodperc elfogadható kezdőknek, de inkább 10-15 másodperc a szintidő.
- a második korsót minél előbb meg kell rendelni, és hasonló módon lehúzni, de senki nem fog lenézni, ha azt már szép lassan szeretnéd meginni, hiszen az első megivásával már kiérdemelted a neked járó tiszteletet.

B: Hogy ittam-e már Death Star-t, mint egy igazi férfi? Neeeeeeeeem. A Cambrian nekem is az egyik kedvenc pubom, jó ott kezdeni az estét, mikor még nincsenek sokan, vagy betévedni olyan éjfél körül, mikor már nincsenek sokan. Különleges helyet foglal el a szívemben ez a pub, mert itt csókolt meg Alex először. Legalábbis azt hiszem. A Death Star koktéloknak hála, kicsit homályosak az emlékeim. A lényeg, ha valaha is erre jársz, KÖTELEZŐ betérned a Cambrian-be és inni egy Death Star-t, különben kitiltanak a városból. Ez íratlan szabály, nem én találtam ki, sajnálom. Mikor szép az idő, ráadásul egy buborékfújó gép is van a bejárat felett, szóval az utca mindig tele van részeg diákokkal, akik a buborékokat kergetik. Nagyon bájos és szívmelengető látvány.

CASTLE HOTEL

A: Nem a legnépszerűbb pontja egy ivászattal teli éjszakának, ami kár, mert nagyon kellemes hely. A sörválaszték jó, a megszokott Carlsberg/Carling/Strongbow hármas mellett nagyon sok különlegességet is lehet találni. Kicsit távol esik a többi helytől, a Rummers és a Nag's Head esik hozzá a legközelebb, de még így is nagy kitérőt kell tenni, hogy megtaláljuk. Ha a közelében jársz, mindenképp ugorj be egy-két italra, de egyébként kihagyható.

J: Azt mondja, kihagyható. Ha! Jövőre majd nem ezt fogod mondani, mikor a törzshelyeddé válik majd. A Castle közel áll a szívemhez, mert ez az abszolút tökéletes csendes pub. Igen, főleg azért, mert nagyon messze van az összes másik helytől, én például a város szélén lakok, de még így is négy másik pubhoz közelebb, mint ehhez, de akkor is a legszögesebb ellentétje a Cambrian és az Academy féle helyeknek. Próbáld ki, már csak azért is, mert kevesen teszik meg ezt. Főleg a csendesség adja meg a hely tökéletes atmoszéráját.

B: Hmm, egyszer voltam csak ennek a helynek a közelében, mikor hazakísértünk egy részeg leányzót a bandával, de nagyon szimpatikus kis pubnak nézett ki. Sajnos, azóta sem jártunk felé. Azt is tudom, hogy Alex szülei itt szálltak meg, mikor látogatóban voltak, én pedig pont Londonban. Nem baj, utána úgyis találkoztam Alex mamával, mikor Alex éppen kórházban feküdt. Jövőre biztos elcipelem majd az embereket ide, úgyis szeretjük a kis, családias, meg csendes helyeket, ha éppen olyan a hangulatunk. 

Ez lett volna az első rész, legközelebb hozom a következő hét pub jellemzését. Remélem, egyszer összefutok majd ezekkel a fiúkkal valahol, és meghívhatom őket majd valamire, mert nagyon hasznos ez a lista. Nem csupán azért, mert így ti is megismerhetitek kicsit ezeket a helyeket, hanem azért is, mert én is megtudhatom, érdemes-e betérni olyan kocsmákba, ahol eddig még nem jártam, de mindig is szerettem volna. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése